Az országban egyedülálló módon a Balatonnál hajózással indult a Szakmák Éjszakája április 12-én. Rendhagyó módon délelőtt a siófoki és a fonyódi kikötőben kezdődött el idén a rendezvény. A két kikötőből elindult Szigliget és Nemzeti Regatta nevű hajókon ismerkedhettek meg a fiatalok a Siófoki SZC tagintézményeinek képzéskínálatával.

A fonyódi hajóállomáson a Siófoki Szakképzési Centrum három tagintézménye mutatkozott be. Iskolánkat Balog Krisztián igazgató úr, Varga Zsuzsa tanárnő, Tefner Béla tanár úr és Országh Bernát tanár úr képviselte és mutatta be az érdeklődő diákoknak és tanáraiknak képzési palettánkat.

A rendezvény a Mathiászban folytatódott, 18 órai kezdettel. Diákjaink így számoltak be a rendhagyó eseményről:

2019 szakmak kep 1 2019 szakmak kep 2

„A Szakmák éjszakája egybe volt kötve az első NewLAN Party-val. Az utóbbi esemény reggel 8-tól kezdődött és a tanáraink többsége megengedte, hogy felmenjünk az órák közben és nézzük a Cs:go, illetve LOL meccseket. Az elején voltak az internet miatt csúszások, de a szervezők, egész végig azon voltak, hogy minél gördülékenyebben menjenek a meccsek. Nagyon ügyesek voltak a 11/B osztályos fiúk! Este 6-kor kezdődött a Szakmák Éjszakája, ahol Robotolimpia zajlott, akinek meccse volt játszott, illetve a szakmákhoz kapcsolódó kvízeket lehetett kipróbálni a látogatóknak és a diákoknak. Akik kedvet kaptak közben a robotprogramozáshoz, azok ki is próbálhatták, hogy pontosan milyen. Felejthetetlen és nagyon pozitív emlékként gondolok vissza rá!” (Popa Jázmin, 9/B)

„Délután hatra értem be a suliba, és azonnal futottam fel az A8-ba. Amikor felértem, láttam, hogy már elkezdték felépíteni a Robotolimpiának az akadálypályáját. Már az este előtt elkezdtük programozni a robotokat, és ekkor tesztelhettük élesben. Nagyon reménykedtem, hogy menni fog, mert nagyon sokat dolgoztam vele, és azt akartam, hogy a lehető legjobbat hozzam ki a programomból. Ehhez képest, amikor először próbáltuk, nagyon nem sikerült, de nem sokáig tartott a szomorkodás, mert egy kis igazítás után tökéletesen ment. A programozáson kívül a csapatok versenyét néztem. Tetszett az, ahogy felállították az egész helyszínt, és kivetítették, hogy mi is lássuk. Nyolc felé lassan oszlott a tömeg, de így is elég sokan voltak ott, legfőképp azok, akiknek még volt mérkőzésük. Mivel én nem voltam benne, hazaindultam. Mikor elhaladtam az egyik terem előtt, akkor láttam, hogy a padok teli vannak emberekkel, akik az igazgató úr főztjét eszik. Én sajnálatomra nem kóstolhattam meg, mert siettem,de az illata alapján biztos vagyok benne, hogy finom volt.” (Garamvölgyi Lilla, 9/B)

„2019.04.12-én került megrendezésre iskolánkban a Szakmák éjszakája. A mi osztályunk vállalta a LAN Party megszervezését. A sok szervezés, átgondolás és kialvatlan éjszakák meghozták a siker gyümölcsét. Napokon át folyt a pakolás és a tervezés, hogyan varázsoljuk a legjobbá a termet. Tanáraink is segítettek a szervezésben, amit hálásan köszönünk nekik. Pénteken sok külsős érkezett iskolánkba és érdeklődve figyelték a különböző standokat és a játékokat.” (Pincz Flóra, 11/H)

„2019. április 12-én rendezték meg országosan a Szakmák Éjszakáját. A mi iskolánkban rendhagyó módon került megrendezésre az A/8-as teremben, de mégis volt benne valami új. A 11/B osztály idén először rendezte meg a Mathiász NEW LAN Partyt. A LAN Party reggeltől egészen estig tartott, néha - néha egy kis hibával, de a szervezők mindig törekedtek a legjobbra. Minden szakmai ágról megjelentek egy-egy diákok és bemutatták a szakmát, amit tanulnak és belevittek minket a rejtelmekbe. Az egész rendezvényen részt vet még iskolának rádiója is a Mathiász FM. A stáb tagok nagyon nagy készülődéssel várták az egész napot, voltak nehézségei, de mindig megoldották.

Héjjas Karolina, 11/H)

Köszönjük mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a rendezvény sikeréhez!

Jövőre, Veletek, ugyanitt!


Kiss Gabriella

IWIWGoogle bookmarkFacebook