”A titok kulcsa nem lehet más, csak a szakadatlan munka és kitartás!”

Mathiász János

mathiasz 01Az iskolánk már 1963 óta létezik Balatonbogláron. Meghatározó intézménye nemcsak Somogy, hanem a környező megyéknek is. Kezdetben gyümölcstermesztő és faiskola-kezelő szakközépiskolaként a helyi általános iskolával közös igazgatásban, annak épületében működött. 1968-tól a helyi szakmunkásképzőt is magába olvasztva önálló intézmény lett, szőlő - és gyümölcstermesztő szakképzéssel kiegészülve.

Az 1987/1988-as tanév jelentős változást hozott, hiszen akkor az átalakuló képzés mellett az intézmény neve is megváltozott. Felvette Mathiász János (1838-1921) nevét, aki mindmáig a legnagyobb eredményeket elért hazai szőlőnemesítő. Szinte évente kerültek ki keze alól a jobbnál jobb és később világszerte elterjedt új fajták. Tevékenységének első jelentős eredménye az Ezeréves Magyarország emléke elnevezésű szőlőfajtaája, leghíresebb pedig az 1916-ban utoljára nemesített: a Szőlőkertek Királynője. 

 

mathiasz 02A túlspecializált szakképzést az átalakuló gazdaság igényeinek megfelelően az általános kertész-és a mezőgazdasági gépészképzés váltotta fel. Az intézmény a modernizálás, európai szintű képzés kialakításának igényével csatlakozott az 1994/1995. tanévtől a világbanki pedagógiai programhoz (mezőgazdasági szakmacsoport). Az 1997/98. tanévtől a helyi, illetve a régió érdekeit, a munka-erőpiaci igényeket, a gazdaságosságot, az iskola erőforrásait figyelembe véve profilmódosításra került sor, az ugyancsak világbanki informatikai oktatás irányába (a kertészképzés mellett).

mathiasz 04Az igények folyamatos felmérése vezetett oda, hogy a 2008. év őszén az informatikusok képzése ismét átalakult. Ebben a tanévben két webgazdasági középiskolai osztályunk indult. Nagy változás volt intézményünk életében, amikor 2008. augusztus 4-én tagintézménye lett a Somogyi Térségi Integrált Szakképző Központ Középiskola, Szakiskola és Kollégiumnak.

2009. szeptemberétől iskolánkban az ECDL oktatás kiegészült a Cisco Certificate Network Academy programmal, illetve a Microsoft IT Academy képzésével.

mathiasz 032010. október 29-én felvételt nyert az intézmény Microsoft Partners in Learning programba. Magyarországon egyedüliként része lett a Pathfinder School programnak.

Iskolánk 2011. január 1-től a Somogy Megyei Önkormányzat informatikai központja. 2011. július 1-től a Somogyi TISZK átszervezésével intézményünk új telephellyel bővült. Így mára Somogyi TISZK-en belül egy közel 1000 fős oktatási intézménnyé nőtte ki magát iskolánk.

 

 

Iskolánkat sokáig szőlő- és gyümölcstermesztő, kertész, valamint mezőgazdasági gépész képzéseiről ismerték. Az idők során meghatározóvá váltak az informatikai képzéseink, sőt ma már rendelkezünk ügyviteli- és sport szakgimnáziumi, valamint gimnáziumi osztályokkal is. Ezzel együtt névadónkhoz méltó módon ragaszkodunk a hagyományos képzési vonalunkhoz (szőlész-borász, kertész képzések) is, melyre a munkaerőpiacnak jelentős igénye mutatkozik.

Meghatározóvá vált iskolánk életében a 2013-ban indított Nemzeti Kézilabda Akadémia (továbbiakban: NEKA). A tehetséggondozó műhely Mocsai Lajos főigazgató irányításával és világszínvonalú szakember gárdával várta a legtehetségesebb utánpótláskorú sportolókat, akik döntő többségükben nálunk teljesítik tankötelességüket.

A szakképzés, jellegéből adódóan egyetlen állandósága, a folyamatos változás. Ennek jegyében 2015. július 1-étől iskolánk a Somogyi TISZK jogutódjaként létrejött Siófoki Szakképzési Centrum tagintézményeként, Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája néven működik tovább.

 

 

 

IWIWGoogle bookmarkFacebook