karacsony 2017

2017. november 17 –én, 14 órakor indultunk Budapestre, a Pesti Magyar Színházba megnézni a Holnap Tali - SunCity musical premierjét. Az odaút körülbelül 2 óra volt, busszal mentünk, amin a jó hangulat garantált volt.

Amint beértünk Pestre, egy kisebb dugóba keveredtünk, ami egy fél órás csúszást jelentett, így a WestEnd plázában 1 óra szabad idő volt mindenkinek. Volt, aki kávézott, voltak, akik ettek és voltak azok, akik csak nézelődtek. Az szabadidő után a bejáratnál gyülekeztünk, majd gyalog indultunk el a színházba. Az utat Patrik és Kristóf vezette, ami körülbelül fél órába tellett. Az úti cél közeledtével elkezdett szemerkélni az eső, de ez minket nem állított meg. Vártuk, hogy odaérjünk a színházba és elkezdődjön az előadás. A belépésnél mindenki kapott egy karszalagot és egy ajándék kupont, amivel választhatott, hogy popcorn-t, nachos-t, vagy fánkot kért, amit be is vihetett a terembe. Az előadást mindenki érdeklődve figyelte és élvezte a mai modern zenéket. Amikor vége lett az előadásnak mentünk a buszra és vártuk, hogy induljunk haza. A hazafele vezető úton sokan aludtak, zenét hallgattak. Körülbelül 23:30-kor értünk haza.

Bővebben...

2017. november 30-án hosszú távú együttműködési megállapodást írtunk alá az egyik legelismertebb, csúcsminőségű borászati segédanyagokat forgalmazó céggel, az AEB Hungária Kft-vel. Az együttműködés kapcsán a nemrégiben megújult borászati laboratóriumunkba az ország minden tájáról fogadunk vizsgálandó bormintákat és különféle szakmai kisérleteket is végezni fogunk. Lehetőségünk nyílik a hagyományos analitikai módszereken túl, csúcstechnológiás spektrumanalitikai eszközökkel is laborvizsgálatokat végezni, ami a szőlész-borász képzésünk színvonalát tovább emelheti.

aeb hungaria

Iskolánk diákjai rövid videóval pályázatot nyújtottak be a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésére.
Támogassuk őket az alábbi linken egy like-kal!

https://www.facebook.com/italoskarton/videos/1895131470514219/?fref=mentions

Október- november a Pályaválasztási Kiállítások ideje. Iskolánk tanárai és tanulói jártak Veszprémben, Marcaliban, Kaposváron és Zalaegerszegen. Aki járt már ilyen rendezvényen, tudja, hogy nagyon érdekes, szórakoztató, de egyben felelősségteljes munka is. Hiszen általános iskolás diákoknak, tanáraiknak és szüleiknek kell bemutatni Iskolánkat sokféle szempontból. A különféle szakokat, érettségit vagy szakmát adó képzéseket. A diákéletet, sportolási és szakköri lehetőségeket. Sokat kell beszélni, mosolyogni, szórólapozni, ha kell, mustot tölteni vagy robotot irányítani.


Ezt a sokrétű feladatkört kiválóan teljesítették az alábbi tanulók, Kaposváron: Bergendy Kitti és Dombi Soma 10/S, Góber Dóra és Bellin Marco Matteo 13/SZÉ, Horváth Viktória, Bene Ádám, Bogdán Szabolcs és Vetrik Dávid, Tefner Béla és Goóz László Tanár urak felkészítésével.


Iskolánk nevében köszönjük a Diákok helytállását és a Felkészítő Tanárok munkáját.

Kiss Gabriella

palyavalasztasi kiallitas kaposvar 2017

Bővebben...